Tudjon meg többet a crowdfundingról, azaz a közösségi finanszírozásról és arról, hogy mire használhatja!

Mit jelent a közösségi finanszírozás?

 

Mit tesz, ha nagy célt tűzött ki maga elé, de túl kevés pénze van ahhoz, hogy egyedül megvalósítsa?

Megkérheti barátait és családtagjait, hogy segítsenek Önnek egy kis pénzadománnyal vagy egy kis kölcsönnel. Ha ezt az ötletet kiterjeszti egy egész környékre, vagy régióra, és egy szervezetet épít köré, akkor az egy közösséggé válik.

A közösségi finanszírozás, röviden megfogalmazva, ennek az ötletnek a kiterjesztése még nagyobb közösségekre az internet segítségével.

 

Egész egyszerűen fogalmazva: A közösségi finanszírozás során nagyszámú embert kérünk arra, hogy egy kis összeggel járuljanak hozzá egy tőkeigényes cél megvalósulásához!

A közösségi finanszírozás során, magán személyek vagy közösségek, nagyobb társadalmi csoportok segítségét kérik, annak érdekében, hogy megvalósíthassák ötleteiket, pénzt gyűjtsenek, és kapcsolatba léphessenek a lakossággal és a döntéshozókkal is. Ez a viszonylag új finanszírozási eszköz segíthet a közösségi kezdeményezések népszerűsítésében, és összességében elősegítheti a közösségi döntéshozatalt, ezzel is támogatva a társadalom számára kiemelten hasznos projektek finanszírozását. 


Közösségi finanszírozás az energiaszegénység mérsékléséért 

A közösségi finanszírozási modell különösen alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson az energiaszegénységben szenvedő háztartások előtt tornyosuló anyagi kihívások leküzdéséhez. A közösségi finanszírozással időt spórolhatunk, miközben kevesebb bürokráciával és egyszerűbb feltételek mellett biztosíthatjuk a szükséges forrásokat a közösség által irányított, kisléptékű megújuló és/vagy energiahatékonysági projektekhez.  Ráadásul a hagyományos finanszírozási módokhoz pl. banki hitelekhez és egyéb finanszírozási lehetőségekhez jellemzően az energiaszegény társadalmi csoportok nem férnek hozzá. 

Épületek felújítása

Szerezze meg a közösség támogatását háztartása/épülete energiahatékonysági felújításának finanszírozásához! Szedje össze erőforrásait, hogy ki tudja cserélni nyílászáróit, le tudja szigetelni épületét, vagy korszerűsíteni tudja fűtési rendszerét a hőigények és az energiaszámlák csökkentése érdekében.

Megújuló energiatermelés

Használja a közösségi finanszírozást napelemek telepítéséhez, és termeljen Ön is megújuló energiát! A közösségi finanszírozás segíthet a beruházások megvalósításában azáltal, hogy a villamosenergia-termelő kapacitások kiépítéséhez szükséges kezdőtőkét előteremti.

Közösségienergia-projektek

Ha Ön egy hálózaton kívüli közösség tagja, a közösségi finanszírozás szintén támogathatja az energiához való hozzáférés javítását, mivel lehetővé teszi, hogy összegyűjtse a hálózat fejlesztésekhez szükséges anyagi forrásokat.

 

 


Hogyan működik a közösségi finanszírozás?

A közösségi finanszírozás alapvetően három fő szereplő közötti kapcsolatra és kölcsönhatásra épül.

Az online közösségi finanszírozási felület általában közvetítő szerepet tölt be a projekt tulajdonosa (vagy projekt gazda) és az érdeklődők (a támogatók vagy befektetők) között. Ez a kapcsolat közösségi finanszírozási felületenként (crowdfunding-platformonként) és az alkalmazott üzleti modell szerint változik, de egy egyszerűsített séma a következőket foglalná magába:

Az online felületekre olyan projektgazdák jelentkeznek be, akik üzleti ötletüket vagy projektjüket a platform weboldalán kívánják bemutatni. Egyes platformok saját szempontjaik alapján előválogatják az ötleteket, míg mások automatikusan közzétesznek minden elképzelést.

Miután az online felület elfogadta az ötletet, a projekttulajdonos feladata egy finanszírozási cél meghatározása, amelyet adott időn belül el kell érni, valamint közzé kell tenni egy pár perces online figyelem felkeltő előadást (lift beszédet, legtöbbször videó formájában), ahol a projekttulajdonos frappánsan, röviden bemutatja ötletét a potenciális támogatóknak.

A projekttulajdonosok gyakran használják a közösségi média felületeket arra, hogy nagyobb léptékben férjenek hozzá a potenciális támogatókhoz. A finanszírozók ezután közvetlenül az online közösségi finanszírozási felületen keresztül támogatják a kampányt.

A kampány során a projekt tulajdonosa az online platformon megjelenő frissítéseken keresztül folyamatosan tájékoztatja befektetőit/finanszírozóit az előrehaladásról. Abban az esetben, ha a finanszírozási célt a megadott időkereten belül elérik, a projekt tulajdonosa megkapja a pénzt. Ha a finanszírozási célt nem érik el, a legtöbb platform visszafizeti a pénzt a finanszírozóknak.


Közösségi finanszírozási modellek 

Fontos szem előtt tartani, hogy a közösségi finanszírozás egy rugalmas eszköz, amely számos különböző lehetőséget kínál mind a projekt tulajdonosai, mind a támogatók/befektetők számára. A piacon jellemzően négy fő modell jelenik meg:

Adományalapú: kisebb összegek adományozása egy adott projekt nagyobb finanszírozási céljának elérése érdekében. Az adományozó cserébe nem kap pénzügyi vagy anyagi ellenszolgáltatást.

Jutalomalapú: kis összegek adományozása egy adott projekt nagyobb finanszírozási céljának elérése érdekében, és cserébe az adományozók kézzelfogható (de nem pénzügyi) jutalom vagy termék átvételére számíthatnak.

Hitelnyújtás-alapú (un. Peer-to-Peer hitelezés, amely fogyasztói és üzleti hitelezésre is bontható). Lényege, hogy a kezdeményezés elindításához szükséges tőkét, egy online platformon keresztül gyűjtik össze, ahol minden hitelező (kis) összeget kölcsönöz pénzügyi ellentételezésért cserébe.

Befektetésalapú: ezzel a befektetési formával egy online közösségi finanszírozási felületen keresztül lehet befektetni egy vállalkozásba, a befektetők cserébe üzleti részesedéshez jutnak.

Egyes közösségi finanszírozási platformok csak egy modellre összpontosítanak (pl. adományozásalapú), mások vegyes lehetőségeket kínálnak (pl. jutalomalapú, befektetésalapú).

A megfelelő finanszírozási modell megtalálása fontos lépés a sikeres pénzgyűjtési kampányhoz vezető úton. A fent említtetett modellek alapos mérlegelése elengedhetetlen egy kampány elindítása előtt.

 


Nem minden platform egyenlő!

Egy jó ötlet, közösségi finanszírozásához elengedhetetlen a megfelelő finanszírozási platform használata. Ez a választás a projekt aktuális fázisától, valamint a szükséges befektetés típusától és nagyságától is függ.

Először is át kell gondolnia, hogy a közösségi finanszírozás melyik típusa illik jobban a projektjéhez. Ezután a különböző típusú crowdfunding-platformok között eltérő kritériumok (pl.: szakosodás, finanszírozás elosztása, költségek) alapján választhat: 

Szakosodás: A közösségi finanszírozási felületek között az egyik legnagyobb különbség az üzleti szektorok szerinti szakosodásuk.

A finanszírozás elosztása: Jellemzően minden platform maga dönti el, hogy milyen módon osztja el a finanszírozást, de általában két variáció létezik:

Mindent vagy semmit: A projekt csak egy előre meghatározott finanszírozási cél elérése után kapja meg az összegyűjtött tőkét.

Mindent felhasználó: A projektek minden egyes összegyűjtött forintot megkapnak.

 

Költségek: A platformok sokféle üzleti modellre épülhetnek pl. előkészítési díjak, sikeralapú díjak és tranzakciós költségek. Vegyük figyelembe, hogy a kampány teljes költsége az összegyűjtött tőke körülbelül 4-10%-ának felel meg. Ezért mindig érdemes ellenőrizni a teljes költségstruktúrát, és összehasonlítani a közösségi finanszírozási felületeket. Ne felejtse el figyelembe venni a befektetőknek fizetett jutalék vagy kamat éves díjait, ha ezeket a platform kezeli. Továbbá a kampánytámogatás költségét, azaz a kampány utáni logisztikát és a jutalmak kezeléséhez kötődő további díjakat sem szabad figyelmen kívül hagynia .

 


Hasznos útmutatók

Az európai közösségi finanszírozási hálózat

CrowdfundRES eBook - Gyakorlati útmutató a crowdfunding platformok, projektfejlesztők, befektetők és politikai döntéshozók számára

Citizenergy Handbook on citizen RES business models – a lakossági megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kezdeményezések legfontosabb üzleti modelljeinek (BM) meghatározása és tipizálása

POWERPOOR projekt - Az energiaszegény polgárok helyzetének javítása közösségi energetikai kezdeményezéseken keresztül

CITIZEE projekt - Az állami energiahatékonysági beruházások növelése a lakossági finanszírozási rendszerek szabványosítása révén

Crowdfunding for housing transition - Megvalósíthatósági tanulmány és iránymutatások az épületek felújítására irányuló crowdfunding-rendszer megvalósításához

Ha Ön egy crowdfunding platform vagy egy energiaközösség, amely érdekelt az energiaszegénység enyhítésében, csatlakozzon hozzánk!